Egy szenzációs győzelem egy szenzációs (?!) középcsatár szemével avagy így írtok ti.

2011. 03. 07.

Hattyas-sor 1-es pálya

AS Kóma-Szűcs Dent 3-2

AS Kóma: Szilvási A. - Szilvási Gy., Horváth Ti., Bálint T. (1), Bálint D., Tóth P. (2), Dobó, Horváth Ta.

Az alábbiakban egy rendhagyó tudósítás olvasható. A szokásostól eltérően nem blogunk állandó szerzője, hanem az AS Kóma centere, Tóth Péter meséli el élményeit a legutóbbi mérkőzésről:

"Jó formában érzem magam. A védők egyszerűen nem tudnak feltartóztatni. Ezek a gondolatok kavarogtak a fejemben, amikor kiértem, a már hazai flaszternek számító egyes pályára. Egy laza, elnyújtott csá-val üdvöltem a többieket, majd miután senki sem volt, akivel melegítés helyett egy kiadósat frenkizhettem volna, kénytelem voltam a meccsre készülődni. Végigmértem az ellenfelet: Tipó, Márió, a szokásos A-ligás garnitúra. Ide szokker kell.

Ahogy elkezdődött a meccs, minden idegszálammal a gólövésre koncentráltam. Labdavesztéseknél mindig fegyelmezetten visszazártam a felezővonal környékére, és tolódással próbáltam visszaszerezni a lasztit. Egyszerűen csodálatos volt nézni azt a küzdőszellemmmel vegyes eleganciát, ahogy hátul a védőink tették a dolgukat. Főleg a jó öreg Montero (Szilvási Gy. - a szerk.). A labda elmehet mellette, de a játékos soha. Igen, ez így van. Zseniális megelőző szereléseivel, az én akaraterőmet is megsokszorozta.

Kb. tíz perc telhetett el, amikor vezetést szereztünk. Bálint Tomi csípett egy labdát a támadó térfél közepén, és furcsa szitáló mozdulattal kilőtte a bal felső sarkot. Fantasztikus gól volt. Továbbra is nagyon fegyelmezetten védekeztünk, öröm volt nézni, hogy mindenki alárendeli magát a csapat érdekeinek. Többször is beszorultunk a saját kapunk elé, Boci (Horváth Tamás - a szerk.) egy ilyen alkalommal felszabadítás gyanánt hosszan előrevágta a labdát, ami magasan a védők feje felett átszállva, hozzám került. Hirtelen az ellenfél kapuja előtt alig hét méterre találtam magam, előttem a kapusuk tornyosult. Az idő lelassult körülöttem és én egy higgadt, de egyébként gyönyörű emeléssel átpöccintettem a hálóőr feje felett a labdát, ami mint egy érett alma, a kapu közepébe hullott.

A harmadik gólom is mestermunka volt. Nem sokkal lehettünk a félidő vége előtt, amikor egy beadást úgy vettem át, hogy azzal a védőt is leráztam magamról, és így már akadálytalanul kilőhettem a hosszú sarkot. Álomszerű félidő volt, 3-0 ide.

Tudtam, tudtuk, hogy a második játékrész gyilkos lesz. Tipóék minden erejüket mozgósították, és mi nem tehettünk mást, hatosfalat képeztünk a kapunk előtt. De nem úszhattuk meg gól nélkül. Egy védelmi hiba után az ellenfél szépített. Idegörlő percek következtek, mivel nem volt rajtam kívül más csatár, így nem mehettem le pihenni. Az oxigénhiány eluralkodott rajtam, egy Inter címeres oxigénsátorról álmodoztam, és néha engedtem néhány külsőst. Ezt nem bírjuk ki.

3-2! Egy baloldalról érkező lövésbe a kapu torkában Szilvási szerencsétlenül ért bele. Még tíz perc. Nem csak az idő vánszorgott, hanem én is. A csapat hősiesen védekezett, rombolt, izzadt, futott és harcolt. Kapusunk, aki szenzációsan védett, szinte le sem esett a levegőből. Még egy perc... És? És vége. Megvan a három p....."

Sajnos itt bejegyzésnek vége szakadt, a következő sorok már olvashatatlanok, mert Petit, aki már ekkor félig elájult, oxigénsátorba kellett fektetni. Szerencsére már jól van és fantasztikus erőnléte is újra a régi. Bár írása nem mentes a barokkos túlzásoktól és az öntömjénezéstől, de úgy éreztük, hogy blogunk egyik általános elvének most is érvényesülnie kell: Audiatur et altera pars-Hallgattassék meg a másik fél is!