Erik jött, látott, és győzött.
AS Kóma-Szűts-Dent 2-1
2011. 11. 07. Hattyas-sor 2-es pálya
AS Kóma: Szilvási A. - Szilvási Gy., Bálint T., Bálint D., Szűcs (1), Tóth, Hackler (1)
Egy héttel ezelőtt, nem sokkal a jól megérdemelt vasárnapi ebédem után, még nagyon nagy bajban voltam, illetve voltunk. A számítógép előtt ültem, és kétségbeesetten azon törtem a fejemet, hogy hogyan tudnánk kimászni ebből a slamasztikából. Hiszen nem sokkal azelőtt derült ki, hogy sajnos az ősz hátralévő meccsein már sem Dobó Lacira, sem pedig Horváth Tibire nem számíthatunk, ugyanis mindketten térdsérülést szenvedtek.
Ott álltunk megfürödve, hiszen akárhogy is számolgattam, elfogytunk az ősz végére. Pedig még nagy feladatok állnak előttünk. Mivel jobb ötletem nem volt, felhívtam Danit, hogy a biztonság kedvéért valahonnan kerítsünk egy új embert. Dani nem sokat gondolkozott, hanem kimondta azt, ami már az én fejembe is szöget ütött: Hívjuk el Eriket!
Hát igen, a Hackler Erik. Oldalak százait lehetne megtölteni kispályás futballkalandjaival, de sajnos én most csak a legszükségesebbekre hagyatkozhatom. Erik szinte mindenhol ott van. Ő a szegedi kispályás foci bolygó hollandija, az örök E-ligás (most komolyan, ezt hogy csinálják?) Tőgypöri vezére, a megboldogult FC Dzsimt meghatározó alakja, és persze a téli Kék Mókus kupa elmaradhatatlan szereplője, a futballvilágban vegyes érzelmeket kiváltó Corso Café nevű csapatával.
A gondolatokat tettek követték, megírtam Eriknek a sanyarú helyzetünket, és ő azonnal rábólintott a felkérésre. Úgyhogy hétfő este, csípős hidegben, égszínkék mezbe öltözve, begördült a pálya mellé. Most már a következő feladatunkra koncentrálhattunk. A bajnoki címhez vezető úton, hatalmas akadályként tornyosult előttünk a Szűts-Dent csapata. A szegedi kispályás fociban kicsit is jártas embereknek nem kell bemutatni, Tipó, Márió, Kasza Feri nevét. Kőkemény meccsre számíthattunk.
Nem akartunk felesleges kockázatot vállalni, visszahúzódtunk a felezővonalra, és onnan próbáltuk Petit megjátszani, reménykedve abban, hogy Erik szakszerű és erélyes tanácsai nyomán klasszis csatárteljesítménnyel rukkol ki. Az egész csapat csúszott-mászott, helyzeteket dolgoztunk ki, de az a fránya gól csak nem akart megszületni. Helyette csak a kapufák rovatba húzhattuk az újabb és újabb rovátkákat. Mikor már végképp begörcsöltünk volna a helyzetünkön, Máté villámgyorsan kényszerítőzött Petivel, és okos gólt szerzett.
Ez egy kicsit megnyugtatott minket. Továbbra is mi irányítottuk a játékot, helyzeteink voltak (és újabb kapufák), a védekezésünk pedig elsőrangú. Új igazolásunk is gyorsan beilleszkedett, hiszen Petivel a közösen töltött hosszú évek alatt már összecsiszolódtak, és szinte csukott szemmel is érzik egymást. Ordítóbbnál-ordítóbb ziccerek maradtak ki, míg végül egy gyönyörű Peti-Erik összjáték után, "az új fiú" megszerezte második gólunkat. Most már tényleg azt játszhattuk, amit igazán tudunk.
Egy védelmi megingás után szépített a Szűts-Dent. Azonnal vészkapust hoztak be, így teljesen beszorítottak minket. Idegőrlő percek voltak, ahol levegőben lógott az ellenfél egyenlítése. Már csak fél perc lehetett hátra, amikor közvetlenül a kapunk előtt, Márió beleszúrt a labdába, és a kapusunk reflexmozdulattal, hihetetlen bravúrral ütötte ki a lasztit. Még 10 másodperc, már csak öt...és vége! 6 meccsből 6 győzelem, az ugye 18 pont?
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.